Az iPage cége hosszú múltra tekint vissza, mint egy olyan tárhelyszolgáltató, amelyik elsősorban a viszonylag egyszerű igényekkel rendelkező ügyfeleknek kínál opciókat. Emiatt arra számítottam, hogy egyszerű lesz beállítani a tárhelyemet egy domain hozzáadásával és a WordPress telepítésével. Nézzük, igazam volt-e abban, hogy milyen könnyű lesz ez.
Először is. Ha még nem tette meg, javaslom, hogy olvassa el az iPage áttekintésemet és a cikkemet az iPage felhasználói fiók létrehozásáról. Ne felejtsen el utána visszalépni erre az oldalra.
Még mindig követi, amit mondok? Remek, mert most elolvashatja az iPage-et illetően a domain hozzáadásával és a WordPress telepítésével kapcsolatos tapasztalataimat. Bónuszként megnézzük azt is, mire van szükség egy CDN telepítéséhez.
A WordPress telepítése
Miután létrehozta az iPage felhasználói fiókot, a következő oldal jelenik meg, amely arra kéri, hogy adja meg a helyet (a megadott domainen), ahol a WordPresst szeretné telepíteni. A domain alapértelmezés szerint az lesz, amelyet Ön a kezdeti regisztráció során megvásárolt vagy áthelyezett:
Ekkor elkezdődött a WordPress telepítése és konfigurálása, ami kevesebb mint egy percet vett igénybe, és a következő e-mailt kaptam, amely megerősítette, hogy az új WordPress weboldalam telepítése megtörtént:
Ezen a ponton végre hozzáférhettem az iPage irányítópulthoz, ahonnan a nagyon egyszerű felhasználói felületen keresztül tudtam kezelni a WordPress tárhelyemet:
Itt létrehozhat egy másik WordPress weboldalt, engedélyezheti a SiteLock biztonsági funkciót, és hozzáférhet más opciókhoz, mint például a weboldal biztonsági mentési funkciója.
A WordPress telepítési folyamata egy (opcionális) varázslóval fejeződik be, amely bemutatja a platformot, és segít konfigurálni a legfontosabb weboldal-beállításokat. Miután túljutott a varázslóban azon a kérdésen, hogy statikus honlapot szeretne-e megjeleníteni, vagy hogy frissítené-e hírekkel illetve blogbejegyzésekkel a weboldalát, a varázsló automatikusan létrehoz egy “Kapcsolatfelvétel” oldalt az Ön számára.
Amikor a varázsló el akarta indítani az új WordPress weboldalt, arra kért, hogy kössem hozzá a Jetpack profilomat a biztonság javítása és a statisztikák nyomonkövetése céljából. Ebben a szakaszban felmerült egy probléma, amit az ügyfélszolgálatnak kellett megoldania, de ez elvileg egy egyszerű folyamat, csak a felkínált utasításokat kell követni. Miután a probléma megoldódott, a Jetpack beállításának befejezéséhez rákattinthattam a jóváhagyás (“Approve”) gombra:
Ez a lépés feltelepíti az ingyenes Jetpack licenszt az Ön WordPress weboldalára. Azonban a prémium csomagok egyikét is megvásárolhatja a Jetpack weboldaláról:
Domain hozzáadása
Ha az iPage-től vásárolta meg a domainjét az előfizetéssel együtt, nem kell végrehajtania semmilyen további lépést ahhoz, hogy weboldalát elérhetővé tegye a domainjén.
Ha hozzám hasonlóan Ön is egy másik szolgáltatótól vette meg a domaint, például a GoDaddy-től, a GoDaddy névkiszolgálóit az iPage-ra kell irányítania. Az iPage szolgáltatása nem hangsúlyozza ki sehol, hogy ezt szükséges megtenni, és nem érhető el semmilyen tájékoztató dokumentáció a témában tőlük, ezért magamnak kellett rájönnöm arra, hogyan frissíthetem a DNS rekordot a GoDaddy oldaláról.
Amikor új WordPress weboldalt hoz létre, az egyetlen lépés, amire szükség van: a megfelelő domaint kell megadni, illetve győződjön meg róla, hogy domain név nyilvántartója az iPage-ra mutat.
CDN telepítése
Nem ismerem az Ön véleményét erről, de számomra fontos, hogy a weboldalam teljesítménye optimális legyen. Tehát az egyik első dolog, amit meg akartam csinálni: a CDN-em aktiválása azért, hogy az oldalak gyorsabban töltődjenek be a látogatóim számára. Az irányítópult nem teszi nyilvánvalóvá, hogyan kell ezt végrehajtani, de tisztában voltam vele, hogy ez a SiteLock szoftvercsomag egyik szolgáltatása:
Bár a SiteLock az iPage “WP Essentials” csomagjával együtt ingyenesen elérhető, nem kerül hozzáadásra automatikusan. Ehelyett néhány kreditet kaptam, amellyel megvásárolható a szoftvercsomag:
Amint hozzárendeltem a SiteLockot a domainemhez, észrevettem, hogy a CDN/tűzfal automatikusan aktiválódott, így nem volt több teendőm.
Következtetés
Tehát létrehoztam egy iPage felhasználói fiókot, telepítettem a WordPresst, elvégeztem néhány alapvető domain beállítást, és aktiváltam a CDN-t a SiteLock segítségével.
Ezt a következtetést vonhatom le: az iPage eddig valóban kitett magáért azért, hogy a kezdőknek könnyen használható és hozzáférhető tárhelyet biztosítson. Az egyetlen probléma, hogy örültem volna annak, ha több útmutatást kaptam volna a képernyőn megjelenő utasítások formájában, amikor a domain hozzáadására és a SiteLock CDN beállítására volt szükség.
Valamilyen oknál fogva a Jetpack telepítésem nem ment olyan simán, mint ahogy annak mennie kellett volna, de az ügyfélszolgálatos csapat hamarosan megoldotta a látszólag egyedi problémámat (ami elvileg Önt nem érintheti).
Kicsit kevesebb, mint 10 percig tartott mindezt elvégezni, ami részemről az egyik leggyorsabb beállítási időnek számít, amit valaha tapasztaltam egy új tárhelyszolgáltatónál.
Az iPage irányítópultra ráférne egy frissítés, így ha egy hasonlóan könnyed felhasználói élményt szeretne egy vonzóbb kezelőfelülettel együtt, akkor valószínűleg érdemes a GoDaddy-t választania. Ha ezen a ponton még mindig érdekli az iPage, és még nem tette meg, akkor azt javaslom, hogy olvassa el a teljes iPage áttekintésemet.
Szia, én vagyok Hendrik, a webes vezetőd. Két dolog, amit tudni kell rólam: Szeretek weboldalakat készíteni és szeretek írni arról, hogy hogyan kell csinálni. Ez az oka annak, hogy itt vagyok -, hogy mindezt könnyűvé és szórakoztatóvá tegyem.
Minden felhasználói kommentet ellenőrzünk 48 órán belül, hogy Önhöz hasonló valós személyektől származnak-e. Örülünk, hogy hasznosnak találta a cikket - értékelnénk, ha még több emberrel osztaná meg.
Ossza meg a blog bejegyzést barátaival és munkatársaival most:
Thank you, , your comment was submitted successfully!
We check all comments within 48 hours to make sure they're from real users like you. In the meantime, you can share your comment with others to let more people know what you think.
Köszönjük, hogy feliratkozott!
Havonta egyszer érdekes és hasznos tippeket, ötleteket és tanácsokat fog kapni arról, hogy hogyan javíthatja weboldala teljesítményét és valósíthatja meg digitális marketing céljait.
Nagyon örülünk, hogy lájkolta ezt!
Ossza meg barátaival!
645038
100
5000
98297
Ez az oldal még nincs lefordítva erre a nyelvre: . Ha önként jelentkezne és lefordítaná, keressen meg minket a Kapcsolati oldal segítségével