Alapos tesztelés és kutatómunka alapján soroljuk be a beszállítókat, de a visszajelzéseidet és a szolgáltatókkal való üzleti megállapodásainkat is figyelembe vesszük. Ez az oldal partnerlinkeket tartalmaz.Hirdetési nyilatkozat.

Listamester értékelés 2024 – Tényleg olyan jó a hazai?

Ágnes Hajdu Ágnes Hajdu Email marketing szakértő

Első ránézésre egyszerűnek tűnik, de meglepően sokat tud és sok mindenre használható. Elmondásuk szerint a rendszer a magyar vállalkozók igényei szerint került kifejlesztésre, ám kiválóan használható webshopok, marketing ügynökségek, webdesignerek, bloggerek számára is. A széles csomagválasztékban bárki megtalálhatja a vállalkozásának legmegfelelőbbet. A rendszer által szolgáltatott  analitikai adatok viszont nem biztos, hogy teljesen kielégítik egy tapasztaltabb marketinges szakember elvárásait. Lássuk hát a Listamester szolgáltatásait.

Összefoglalás

“A magyar kisvállalkozók igényei szerint készült, a magyar ökoszisztémához kapcsolódik” mondja rendszeréről a Listamester. A szolgáltatás főoldalán még olyan, csábítóan hangzó jellemzőket olvashatunk a rendszerről, mint például:

  • azonnal használható, akár már két perccel a regisztráció után
  • ingyenes, korlátlan idejű próbalehetőség teljes funkcionalitásban
  • kezeli az online fizetést, automata számlázást, és összekapcsolható a legnépszerűbb magyar és külföldi webshopmotorokkal
  • kedvező éves előfizetői díjai vannak
  • elérhető, magyar ügyfélszolgálattal rendelkezik, ahol gyors segítséget kaphatunk

A rendszer nekem azonnal szimpatikusnak tűnt, főleg, mivel magyar fejlesztés, így hát úgy döntöttem, kipróbálom és regisztráltam az ingyenes csomagra. A Listamester valóban számos jól használható funkciót ajánl, ám néhány helyen akadnak hiányosságok, például a statisztika vagy a sablonok kialakítása területén.

A kampányaid méretétől függően könnyen lehet, hogy pont a Listamesterben találsz rá arra az e-mail marketing platformra, amit keresel. Nagyszerűek a szolgáltatásai és rengeteg mindent tud, még ha nem is tud mindent. Ezen túl folyamatosan új funkciók, integrációk kerülnek a rendszerbe, mert a fejlesztők nem tétlenkednek, hanem folyamatosan azon munkálkodnak, hogy minél jobban és több célra tudjuk használni a rendszert. De mit is tud és mit nem tud a Listamester? Hogy kicsit megkönnyítsem a dolgodat, az alábbiakban összeszedtem Neked a legfontosabbakat ezzel kapcsolatban.

4.7

Funkciók

Nem túl bonyolult és könnyen kezelhető

Ami az alapvető funkciókat illeti, a Listamester mindezekkel fel van szerelkezve. Feliratkozási lehetőség, időzített hírlevél küldés, listakezelés, automatizmusok – mindezek megtalálhatók és könnyen létrehozhatók, kialakíthatók. Gyakorlatilag bárki számára érthető és könnyen kezelhető, nem kell attól félni, hogy esetleg elrontunk valamit.

E-mail kampányok, sablonok és személyre szabhatóság

A Listamesterben két e-mail szerkesztő közül választhatunk, melyek a “Levelek” menüpontból érhetők el.. Az egyik az egyszerű, szöveges szerkesztő, amely egy Word szövegszerkesztőhöz hasonlóan működik. Ebben HTML-ben is szerkeszthetők a levelek, viszont korlátozott reszponzivitással rendelkezik. A másik pedig egy modernebb, reszponzív szerkesztő, amely “fogd és húzd” módszerrel működik. Ebben nem szerkeszthetők HTML-ben a levelek, és egy 30 napos ingyenes tesztidőszak után felár ellenében vehető igénybe, amely a szolgáltatás nyújtó megfogalmazása szerint “alig több mint egy habos latte ára havonta”. Mindkét szerkesztő rendelkezik sablonokkal, de választható sablon nélküli szerkesztés is. A levélszerkesztőkhöz tárhely is tartozik: képek, dokumentumok, PDF-ek, videók, bármi tárolható a ListaMester szerverein egyszerű mappa struktúrákban.

A Listamester jellemzői - a két szerkesztő
A Listamester két szerkesztője

Mind a hagyományos, mind a reszponzív szerkesztő rendkívül egyszerű és könnyen használható, így ha még sosem használtál e-mail küldő szolgáltatást, merem ajánlani, mert pillanatok alatt megtanulhatod a működését.

Nézzük, milyen sablonokat választhatunk a hagyományos és a reszponzív szerkesztőben. Ahogy a fenti képernyő fotón látható, a különféle sablonokat legördülő menüből választhatjuk ki. Ez elég kényelmetlen megoldás, mert nem láthatjuk egyben az összes választható sablont, így nekem elég nehézkesnek tűnt áttekinteni, milyen típusú és kinézetű sablonok is vannak, kellett pár perc, mire úgy nagyjából képbe kerültem. Amit általánosságban elmondhatok, hogy a sablonok egyszerűbb megjelenésűek, és nekem a színvilág és helyenként a dizájn sem igazán tetszik. Ráadásul a sablonok színe fix, nem lehet változtatni – legalábbis én hosszú keresgélés után sem találtam ilyen lehetőséget.

A Listamester jellemzői - hagyományos szerkesztő
A Listamester hagyományos szerkesztője

A helyzet a reszponzív szerkesztőnél sokkal jobb, és bár az alapként beállított sablon színek esetenként itt sem igazán tetszettek nekem, szerencsére ezek később alakíthatók, szóval a színek tekintetében itt már szabadon garázdálkodhatunk, és kisebb-nagyobb időráfordítással szép, esztétikus megjelenésű leveleket hozhatunk létre. Kár, hogy ez a szerkesztő feláras, ezzel a megoldással nem igazán találkoztam még más e-mail marketing platformokon.

A Listamester jellemzői - reszponzív szerkesztő
A Listamester reszponzív szerkesztőjének alap sablonjai

A reszponzív szerkesztő választása esetén a sablonok mellett mentett fájlból is készíthetünk hírlevelet.

A szolgáltató leírása szerint a a szerkesztők a következő főbb funkciókkal rendelkeznek:

  • Személyre szabhatóság – bármilyen adatunk is van a a feliratkozóról vagy vásárlóról, az megjelenhet a hírlevélben: név, mit és mikor vásárolt, mire jelentkezett, mennyit fizetett, stb.
  • Egyedi linkek – a levélben linkeket helyezhetünk el, amelyek pontosan követhetők, és később láthatjuk, hogy egy konkrét gombra / képre / linkre ki, mikor és hányszor kattintott.
  • Automatikus link paraméterezés – nem szükséges az egyes kampányokhoz tartozó linkeket felparaméterezni, elég egyetlen pipa, és a szoftver ezt megteszi. A Google Analytics-ben így látható, hogy a hírlevél révén érkeztek a vásárlók, vagy valamilyen más forrásból.
  • Automatizmusok kattintáskor – a levélben a kattintásokhoz automatizmusok állíthatók be, azaz aki egy konkrét linkre kattint, az kaphat (és csak az!) egy másik levelet, SMS-t, törölhetők egy listáról, vagy felvehetők egy másikra, módosulhat egy vagy több adatuk az adatlapjukon.

Kipróbáltam mindkét szerkesztő működését, és közben sorra vettem ezeket a funkciókat is. Kezdem az egyszerű szerkesztővel. Tetszik, hogy a beállításoknál több olyan opció is kiválasztható, amelyek alapján később különféle információkat kaphatok a levél sorsáról és arról, hogy vajon elég érdekes volt-e a tartalma ahhoz, hogy a címzett tovább kattintson.

A Listamester jellemzői - beállítási lehetőségek a szerkesztőkben
A szerkesztőkben elérhető beállítási lehetőségek

A szerkesztőléc elég sok funkciót tartalmaz, ami tetszik.

A Listamester jellemzői - a hagyományos szerkesztő funkciói
A hagyományos szerkesztő funkciói

Az előre beállított e-mail struktúra és a mezők háttérszíne viszont nem igazán változtatható meg, én legalábbis nem találtam ilyen lehetőséget, így érdemes az elején alaposan végignézni, milyen sablonok vannak, és azok közül a céljainknak legjobban megfelelőt kiválasztani.

A reszponzív típusú szerkesztő már jobban tetszik nekem, itt megváltoztatható bármelyik háttérszín, cserélhetők, szerkeszthetők a blokkok és minden, amit csak szeretnénk. Ha valaki hupilila színvilágú levelet szeretne küldeni, az is megoldható, de létrehozhatók csodás, pasztell színösszeállítású levelek is.

A Listamester jellemzői - a reszponzív szerkesztő funkciói
A reszponzív szerkesztő funkciói

Mindkét szerkesztő esetében a szövegbe változókat, adatmezőt, tartalmi oldalt, kérdőívet és feliratkozó űrlapot szúrhatunk be. Ezeket az oldalsó menüben a “Tartalmi oldalak” pont alatt tudjuk elkészíteni, majd az e-mailben felhasználni. A feliratkozó űrlapokon az olvasók egy kattintással menedzselhetik, hogy mely témákban kérnek további leveleket, és mely témákat akarják „lemondani”, vagy hogy milyen időközönként szeretnének hírlevelet kapni.

Követő e-mailt is küldhetünk azoknak, akik megnyitották a levelünket, vagy megnyitották, de nem kattintottak. Én még egy olyan opcióval kiegészíteném ezt, hogy lehessen követő e-mailt küldeni azoknak is, akik nem nyitották meg a levelet. Előfordulhat ugyanis, hogy valaki a rengetegben nem veszi észre a levelet, vagy észreveszi, de úgy dönt, hogy később olvassa csak el, aztán megfeledkezik róla. Az is előfordulhat, hogy a levelünk esetleg nem a beérkező mappában landol. Ilyenkor egy követő e-maillel még van esély arra, hogy mégis eljuttassuk a kívánt információt.

Screenshot_10 optimage2
Követő e-mail készítésének lehetősége a Listamesterben

Az e-mailekben be lehet állítani, meddig éljen a levélben elhelyezett link. Pl. ha olyan hétvégi promóciót hirdetünk, hogy a péntek hajnaltól vasárnap éjfélig a linken elérhető termékre 20% kedvezményt adunk, akkor be lehet állítani, hogy a link csak eddig a konkrét dátumig és időpontig éljen, és a lejárat után már egy másik üzenet jelenjen meg, vagy másik weboldalra vezessük az elkésett érdeklődőt. A lejáratot a megnyitás időpontjához is lehet ütemezni, pl. “Az ajánlat a link megnyitása utáni 24 órában érvényes”. Az is megoldható, hogy csak egyetlen egy kattintáskor működjön a link és azután ne legyen többé elérhető (pl. ha az ajánlatot egy videóban helyezzük el egyszeri lehetőségként, akkor a linkre másodszor kattintva már ne vezessen a link a videóhoz).

A Listamesterben lehetőség van A/B tesztek elvégzésére is. Ha például nem tudjuk eldönteni, hogy két tárgy közül melyik lenne a sikeresebb, akkor ebben információt szolgáltathat az A/B teszt.. A tesztbe bevont két levél nem csak tárgyban különbözhet, hanem például a színekben is. A levél kiküldésekor két lehetőség van. Az egyik, hogy ha az A/B teszt funkcióknál nem pipáljuk be az Automatikus A/B teszt checkboxot, akkor kiküldi az egész csoportra vegyesen a kétféle levelet, véletlenszerűen kétfelé osztva a csoportot. A másik, hogy a haladó A/B tesztet választjuk az “Automatikus A/B teszt” funkció megjelölésével.

A Listamester jellemzői - A/B teszt beállítása
Az A/B teszt beállítása könnyedén megy a Listamesterben

Beállíthatjuk, hogy hány címen tesztelje a csoportban, vagy konkrét szám, vagy pedig százalékos érték megadásával. Megadhatjuk, hogy mit vizsgáljon a rendszer: megnyitást vagy átkattintást – annak függvényében, hogy mit vizsgálunk az A/B tesztben. Nyilván, ha két különböző tárggyal teszteljük a levelet, akkor a megnyitás fogja megmondani, hogy melyik a sikeresebb, ha eltérő színű akciógombot, akkor az átkattintás.

Címzettlisták és szegmentáció

A Listamesterben több módon is létrehozhatunk címlistákat. A tagokat felvehetjük manuálisan, egyenként vagy tömegesen, de importálhatjuk is azokat. A meglévő taglistát ki is tudjuk exportálni. Nálam a CSV import nem működött megfelelően, annak ellenére, hogy az előírásnak megfelelő volt a fájlban az adatmezők, oszlopok neve, sorrendje, illetve az adatok is.

A neveket nem importálta a rendszer, hanem az e-mail címek “@” előtti részét vette névként. Próbáltam a CSV fájlt átalakítgatni, a teljes nevet egy oszlopba tenni, illetve külön oszlopokba a vezeték- és keresztneveket, de sehogyan sem sikerült. Többször átolvastam a használati utasítás erre vonatkozó részét is, de nem sikerült rájönnöm, miért nem működik az import.
Az ügyfélszolgálatot is felkerestem ezzel kapcsolatban, javasolták, hogy – ahogy az általam importált csv fájlban is volt – ugyanaz legyen az oszlopok neve, sorrendje, mint a rendszerben. Javasolták azt is, hogy először vigyek fel egy sor adatot a rendszerbe, ezt exportáljam ki, majd a kiexportált fájlba tegyem az általam importálni kívánt adatokat. Kicsit körülményes, és semennyire sem praktikus, ugye?

Miután bő fél órát töltöttem a kísérletezgetéssel, a hatodik sikertelen csv importot követően xls-re váltottam. Az Excel fájlból szépen importálta az adatokat a rendszer. Szintén jól működik a “tagok tömeges felvétele” is.

A Listamester jellemzői - tagok importálása
Tagok importálása a Listamesterbe

A listáknak/csoportoknak adhatunk egyedi neveket, ezeket utólag meg is változtathatjuk, ám nem tudunk a csoportokhoz leírást rendelni.

A Listamester űrlapszerkesztőjével készíthetünk feliratkozó lapot, ezt a weblapunkba be is ágyazhatjuk a gombnyomásra generálódó kód segítségével, vagy megfelelő integrációval akár felugró ablakként is megjeleníthetjük. Minden űrlapnak saját linkje van, ami bárhová kitehetők. Akár a weboldalunkon egy gomb alá, és a gombra való kattintásra az űrlap felugrik, vagy Fb bejegyzésbe, stb. A Fb oldaladon WooBox alkalmazással egy Feliratkozás fülre is betehetjük az űrlapot. Tetszik, hogy elég fejlett a Listamester űrlapszerkesztője, és teljesen testre szabhatjuk vele az űrlapjainkat.

A Listamester jellemzői - az űrlapszerkesztő
A Listamester űrlapszerkesztője

A feliratkozó űrlap GDPR-kompatibilis, az űrlap változtatásai időbélyeggel kerülnek mentésre, ill. van külön egy a feltételek elfogadására vonatkozó adatmező, amely, egy különleges típus, és ez kifejezetten a különféle ÁSZF, Adatkezelési szabályzat,, stb. elfogadására került létrehozásra.

A Listamesterben a tagokra vonatkozóan részletes információk állnak rendelkezésünkre, melyek alapján a tagokat meg tudjuk feleltetni a különböző marketing céloknak. A leiratkozottakról is tárolja a rendszer a szükséges információkat.

A Listamester jellemzői - információ a leiratkozottakról
Információk a leiratkozottakról

A rendszer név alapján automatikusan fel tudja ismerni, hogy ki a női, ki a férfi feliratkozó, és képes a névnapokat is legenerálni, ami nekem tetszik, mert ki ne szeretne névnapjára (vagy születésnapjára) e-mailben kedvezménykódot vagy ajándékkupont kapni?

Nagyon szimpatikus a rendszerben, hogy a feliratkozottakat rengeteg szempont szerint szűrhetjük, készíthetünk listákat pl.ilyenek alapján, hogy kinyitotta-e az e-mailünket vagy sem, kattintott-e a levélben elhelyezett linkre vagy sem.

Ha valaki szeretne leiratkozni, és nem az általunk beállított leiratkozó lapot, vagy a levélbe beágyazott leiratkozó linket használja erre a célra, akkor egyszerűen le tudjuk iratkoztatni manuálisan is a tiltólisták használatával. Tiltólistára tehetjük meghatározott e-mail szolgáltatók bármely feliratkozóját, mondjuk tilthatjuk az összes @nemkomoly.hu címmel rendelkező felhasználót.

Screenshot_15 optimage2
Tiltólista használata a Listamesterben

Ami még rabul ejtette a szívemet a Listamesterben, hogy a rendszer használható CRM rendszerként is. A tagok listájának oldalán rendelkezésünkre áll tömeges adatmódosítás, másolás másik csoportba / törlés másik csoportból, egyedi – csak egy/több tagnak szóló – levélküldés, vagy SMS küldés, számlakiállítás egyetlen mozdulattal akár száz vásárlónak egyszerre, keresés az ügyfelek között egyedi tulajdonságok alapján, (pl.vásárlók listája vásárlási összeg függvényében), automata elírt e-mail-cím javítás, és sok minden más.

Landing Oldal

A Listamesterben egyszerűbb, ún. “Tartalmi oldalak” készíthetők, amelyek akár landing oldal-szerű funkciót is elláthatnak. Kétféleképpen lehet tartalmi oldalt készíteni a rendszerben. Az egyik, hogy külső oldalra mutató linket adunk meg, és külső, pl. saját weboldalra visszük a látogatót. A másik opció, hogy a Listamesteren belül készítjük el az oldalt, mely előnyös azok számára, akik nem rendelkeznek saját webhellyel, weboldallal.

A Listamester jellemzői - tartalmi oldalak
A tartalmi oldalak készítésének lehetőségei

Sajnos nem állnak rendelkezésre sablonok az oldal elkészítéséhez, azt tiszta lapról van csak módunkban elkezdeni egy szövegszerkesztőhöz hasonló szerkesztő használatával. Modern megjelenésű, attraktív landing oldalak készítésére tehát a Listamester szerkesztője nem alkalmas, én ezeket inkább más eszközökkel oldanám meg.

Automatizmusok

Automatikus e-mailek küldésére, e-mail sorozatok beállítására, időzítésére az egyes csoportokon belül van lehetőség, csoportonkénti hírlevélsorozat létrehozásával.

A Listamester jellemzői - hírlevélsorozatok
Hírlevélsorozatok a Listamesterben

Az időzítés alapértelmezés szerint a feliratkozás napjához viszonyítva történik. A sorozatból az első hírlevelet lehet akár azonnali kiküldésre is állítani, viszont minden további levél időzítése mindig a feliratkozás időpontjához képest történik. Az időzített levelek küldési időpontja utólag tolható, pipával tudtam kiválasztani az eltolni kívánt leveleket. A hírlevélsorozat végeztével ha szeretnénk, átmásolhatunk tagokat egyik csoportból a másikba.

A hírlevélsorozatban alkalmazhatunk szűrőket is, hogy melyik levelet ki kapja meg. A fenti képernyőfotón én az új termékre vonatkozó 2. levelet csak azoknak küldöm el, akik kinyitották az 1.termékajánlatot. Azok pedig, akik kattintottak az 1. levélben a linkre, megkapják az “Ajánlat” tárgyú levelet is. Nagyjából ennyire lehet automatizálni a levélküldést. Nem túl bonyolult, ezért jól áttekinthető. A sorozat összeállítása egyszerűen és gyorsan megy, és bár nem határtalanok a lehetőségek, megfelelő kreativitással nagyon sok mindent meg lehet oldani vele.

Értékesítési csatornák és E-Commerce funkcionalitás

A Listamester több integrációt is kínál. Ezek közül speciálisan a magyar viszonyok között működő, és magyarországi használatra kifejlesztett alkalmazásokkal is integrálható – pl. Unas, Shoprenter. Ez nagy előnye a Listamesternek a külföldi fejlesztésű e-mail marketing rendszerekkel szemben – legalábbis olyan esetekben, ha valaki magyar webshopmotort használ. A külföldi fejlesztésű webáruházak közül a WooCommerce-szel, illetve a Prestashoppal integrálható, de én hiányolom például a Shopify integrációt. Szintén hiányolom, hogy az automatizmusok között nem lehet – pontosabban én nem találtam erre vonatkozó opciót – pl. “Abandoned Cart” típusú e-mailek küldését beállítani, amelyet a webáruházban “magára hagyott” kosár esetén kap a leendő vásárló. Ez pedig általában egy nagyon hatékony marketingeszköz és jelentősen növelheti a termékértékesítést, főként ha valamilyen kedvezménykóddal kombináljuk.

4.1

Kézbesíthetőség

A Listamester eddig sorra vett szolgáltatásai egész rendben vannak, viszont maradt még néhány megválaszolandó kérdés. Ezek közül az egyik, hogy a csoportok, automatizmusok, kampányok beállítását követően a leveleink tényleg eljutnak a címzettekhez, vagy sem?

A kézbesíthetőség több tényezőtől is függ. Ha valaki azt mondja nekem, hogy a listáján szereplő emberek közül csak bizonyos százaléka nyitja meg a leveleket, az nem azt jelenti, hogy a szolgáltatás nem képes többre – hanem azt, hogy van még mit tennünk annak érdekében, hogy eredményesek legyünk. Lehet, hogy a domainjük szerepel a gyanúsnak listáján, és kell némi támogatás, hogy a kézbesítési arány javuljon. Ha minden levelet kinyitok, amit kapok,a Gmail lassan megtanulja, hogy a feladó megbízható. Az is elképzelhető, hogy a küldött e-mail olyan kulcsszavakat, vagy HTML kódokat tartalmaz, amelyeket gyanúsnak ítél a rendszer.

Tegyük fel, hogy van egy domain nevünk (pl. “@jutalomutazas”). Ezt ugye csak egyetlen cég jegyeztetheti be, ha lefoglaltuk, másvalaki számára már nem érhető el. Viszont, bármilyen e-mail üzenet módosítható úgy, hogy ezt a domaint mutassa feladóként. Ez a személyazonossággal történő visszaélés gyakorlatilag lopásnak számít.

Nos, mit tehetünk mi, egyszerű emberek, hogy biztosítsuk e-mailjeink jobb kézbesíthetőségét? Saját domaines e-mail címek használata esetén a Listamester első lépésként egy SPF szabály beállítását javasolja, melyet akár a rendszergazda, akár a tárhelyszolgáltató elvégezhet. Az SPF szabály mellett következő lépésként a DMARC és a DKIM beállításokat is ellenőrizni kell. A DMARC és DKIM beállításokra – kérésemre – nagyon részletes és érthető útmutatást kaptam a Listamester ügyfélszolgálatától e-mailben. A részletes útmutatáson nem valami hosszú, végeláthatatlan utasításfolyamot kell érteni, a kapott instrukció nagyon is lényegre törő, és még a hozzám hasonló laikusok számára is jól érthető, mi a teendő.

Screenshot_18 optimage2
A Listamester Spam kisokosa

A következő, amit megnéztem és teszteltem a Listamesternél, hogy van-e Spam politikája és hogyan kezeli a levélszemetet. A Spam ellenes szabályzat könnyen előhívható a Listamester oldaláról és eléggé részletes leírást tartalmaz azzal kapcsolatban, mi megengedett és mi nem, és milyen szankciók vonatkoznak azokra az esetekre, amikor valaki levélszemét küldésére használja a Listamestert.

Érdekességképpen elvégeztem egy tesztet arra vonatkozóan, vajon kiabál-e a rendszer, ha megpróbálok gyanús e-mailekkel teli címzett listát beimportálni a rendszerbe. Ehhez készítettem egy csv fájlt tele szembetűnően hamis e-mail címekkel. Ezt követően létrehoztam egy csoportot a Listamester rendszerében, és megpróbáltam beimportálni a fájlt. Sikerrel jártam, ami nem túl jó jel. Van már olyan e-mail marketing szolgáltató, pl. a GetResponse, amely azonnal felismeri, ha spam-gyanús e-mail címeket szeretnénk feltölteni a rendszerbe, és megakadályozza a feltöltést.

Listamester Kézbesíthetőség - gyanús e-mail címek importja
a Listamester rendszere nem blokkolta a gyanús e-maillista beimportálását

Az affiliate marketing megengedett a Listamester rendszerében, amely, alap esetben aggodalomra adhat okot, mivel az affiliate marketingesek általában határtalan mennyiségű termékajánlattal bombázzák a címlistájukban szereplőket. Ez azért lehet probléma nekünk, mivel a megosztott IP cím miatt az e-mail szolgáltatók, mint pl. a Gmail egy “csoportba” tesz bennünket az affiliate levélküldőkkel.

Megoldás lehet a kézbesítési arány növelésére privát, dedikált IP cím használatával. Ez az opció viszont a Listamesternél a legdrágább csomag választása esetén sem érhető el. Ami viszont pozitív tapasztalat számomra, hogy megkérdeztem az ügyfélszolgálatot, és a Listamester technikusai akár saját szerver, akár szolgáltatótól bérelt szerver esetén segítenek a beállításokban. Igaz, ennek van egy egyszeri felára, ha ők állítják be, ám akár saját magunk is be tudjuk ezt állítani, mert a Listamester útmutatója részletes leírást tartalmaz ennek mikéntjére vonatkozóan.

4.1

Analytics és jelentéskészítés

Kicsit többet vártam

Számomra az e-mail marketingben az egyik legfontosabb a statisztika. Mindig izgatottan várom, hányan nyitják ki a levelet, hányan kattintanak a linkre, lesz-e és milyen arányban leiratkozó, vagyis mennyire volt hatékony az e-mail tárgya, és volt-e annyira érdekes a tartalom, hogy a többség átkattintott az érkezési oldalra is.

Hogy lássam, milyen statisztikákat kaphatok a rendszertől, a korábban beimportált csoportom számára kiküldtem egy körlevelet. Ami nagyon szimpatikus volt, hogy rögtön a küldés indítása után kaptam a rendszertől egy üzenetet, hogy még 1 perc a rendelkezésemre áll meggondolni magam és visszavonni a küldést. Ez jó dolog, főleg akkor, ha az utolsó pillanatban jut eszembe, hogy kimaradt valami a levélből.

Listamester Statisztikák - küldés visszavonhatósága
A levelek küldése 1 percig még visszavonható

A kiküldött levelek közül ezt követően ötöt megnyitottam. A megnyitott levelek közül kettőben rákattintottam a linkre, kettőt Spam-ként jelöltem, két cím esetében pedig leiratkoztam a listáról – ez már ugye 6 lenne, de egy levél esetében leiratkoztam a listáról és egyben Spam-ként is jelöltem ezen az űrlapon, amely a leiratkozó linkre kattintást követően jelent meg. A másik Spam-ként jelölést a postafiókszolgáltató – ez esetben a Gmail – felületén végeztem el.

Listamester Statisztikák - leiratkozó űrlap
Leiratkozó űrlap a Listamesterben

Ezt követően megnéztem a rendszert, mi újság a statisztikát illetően. Egyelőre nem jelent meg adat, persze ez várható volt, mert kell egy kis átfutási idő az adatok megérkezéséhez.

Listamester Statisztikák - első statisztika
Első statisztika, rögtön a kiküldés után

Vártam néhány órát, és mivel a statisztikában még ekkor sem jelent meg minden akció, vártam még további néhány napot, és újra visszanéztem a felületre. A statisztika továbbra is hiányos volt.

Listamester Statisztikák - végső statisztika
Statisztika a levelek kiküldését követő 3. napon

A Spam-nek jelöléseket a statisztikák összefoglaló oldalán nem jelzi a rendszer, a Csoportok oldalon a csoportomat kiválasztva viszont megtekinthetők a Spam jelölések. Itt csak 1 Spam jelölést mutatott nekem a rendszer, feltételezem azt, amikor a leiratkozó oldalon jelöltem levélszemétnek a levelet.

A megnyitásokat, a kattintásokat, és a leiratkozásokat tudja listázni a rendszer, ami pozitív. A leiratkozottak listáját viszont sajnos nem lehet kiexportálni.

4.7

Támogatás

Nincs élő chat, sem 24/7 ügyfélszolgálat, viszont professzionális

Az ügyfélszolgálathoz vagy a honlapon található űrlap, vagy e-mail útján lehet fordulni, és a válasz általában nagyon hamar, 1-2 órán belül, vagy még ennél is hamarabb megérkezik – szóval, amit ígérnek, az a valóságban is így van:

Listamester Támogatás - ügyfélszolgálat válaszideje
A Listamester ügyfélszolgálata 1-2 órás válaszidőt ígér

Mindenre kérdésemre, problémára, információkérésre professzionális, ám mégis érthető választ kaptam és ez rendkívül szimpatikus.

Telefonos ügyfélszolgálatot nem találtam (írják is, hogy ez nincs), de én nem is igazán szeretek telefonon kérni technikai segítséget – amúgy sem szeretek túlságosan telefonálni, ha lehet, inkább írok.

Igény esetén személyes tanácsadást is tud a Listamester biztosítani, előre egyeztetett díj ellenében.

4.7

Árazás

Rengeteg csomag, jól személyre szabható

A Listamester díjai a feliratkozók száma alapján alakulnak. Az “Árak” oldalon a “Hány feliratkozód van?” csúszka mozgatásával tudjuk megtekinteni az összes csomag jellemzőit és árát. Kizárólag éves csomagok vannak, és egyszerre 3 csomag látható – legalábbis az én képernyőmön. Maximum 100 feliratkozó esetén ingyenesen használható a rendszer. Ha ennél több a feliratkozónk – ami, ha webáruházat működtetünk, nagyon is valószínű, főleg, ha már több éve fut a webshop -, akkor érdemes megfontolnunk valamelyik fizetős csomagot. Például célszerű egy zöld öves csomagra [https://www.listamester.hu/araink] előfizetni, ha 10-20 ezer közötti feliratkozónk van. Ezen kívül számos más opció is rendelkezésünkre áll.

Listamester Díjszabás - díjcsomagok
A Listamester díjcsomagjai

Az összesen 8 csomag véleményem szerint nagyon széles kínálatot nyújt, és ha esetleg nem tudjuk belőni pontosan, hogy mennyi e-mailt fogunk havonta küldeni, túl is léphetjük a keretet, igaz, felár ellenében. Ha nemrég indult a webáruházunk, és egyelőre nem szeretnénk sokat költeni e-mail marketingre, de azért szeretnénk a feliratkozóknak küldött levelekből is profitálni, akkor a “Sárga öves” csomag jó választás lehet. A csomagdíjat fizethetjük átutalással, bankkártyával, PayPallal, de akár még bitcoinnal is, ha van ilyenünk. Ha esetleg később úgy alakul, hogy rájövünk, mégsem sikerült jól kiválasztanunk a számunkra legmegfelelőbb csomagot, akkor akár év közben is tudunk csomagot váltani, és az éves csomagdíjból fennmaradó összeget beszámítják nekünk az új csomag árába. Vagyis anyagilag rosszabbul nem járunk.

Vannak olyan szolgáltatásai viszont a rendszernek, amelyek nincsenek a csomagdíjban – egyikben sem – , hanem felár ellenében fizethetünk elő rájuk. Egyet, a reszponzív hírlevél szerkesztőt ezek közül fent már említettem, ez amúgy 30 napig ingyenesen használható, de ezen kívül előfizethetünk tömeges SMS küldésre, extra naplózásra vagy kérhetünk egyéni, személyre szabott tanácsadást is.

Majdnem elfeledtem, pedig számomra – és lehet, hogy számodra is – fontos információ, hogy az ingyenes alapcsomag funkcionalitásában teljes, mindent tud, amit bármelyik fizetős csomag, egyet kivéve, hogy ennek választása esetén nem léphető át a havi forgalmi limit. Ja, és nincs lejárati ideje sem, bármeddig használható – akár unokáink is folytathatják majd helyettünk a hírlevelek kiküldését.

Összehasonlítás

Listamester: hogyan szerepel más szoftverekhez képest?

Brevo (korábban Sendinblue)ÖsszehasonlításA mi pontszámunk4.9Összehasonlítás
GetResponseÖsszehasonlításA mi pontszámunk4.8Összehasonlítás
ListamesterÖsszehasonlításA mi pontszámunk4.5Összehasonlítás
StreamSendÖsszehasonlításA mi pontszámunk3.9Összehasonlítás

Listamester áttekintő: Összegzés

Összegzés

Igen, a hazai tényleg lehet jó. A hungarikumok, az autentikus és modern magyar gasztronómia, a hazai művészet, tudományos eredmények mellett találhatunk nagyon jól kifejlesztett magyar e-mail marketing platformot is.

Nem azt mondom, hogy a Listamester mindenben tökéletes és az összes funkció tekintetében felülmúlja bármelyik külföldi társát, hanem azt, hogy számos vállalkozó, marketinges, webáruház tulajdonos igényét jól kielégítheti, főleg, ha azt nézzük, mennyi mindent tud a rendszer, és milyen sok csomag közül választhatjuk ki a nekünk megfelelőt, az árazása pedig nincs elrugaszkodva a valóságtól. Bár nincs telefonos vagy chat-en elérhető ügyfélszolgálat, mégsem voltam sosem magamra hagyva, mert e-mailben lényegre törő, érthető és professzionális támogatást kaptam, mindezt rövid időn belül és ügyfélközpontú stílusban.

Remélem, hogy a következő fejlesztések között ott lesz néhány további integráció, a részletesebb statisztika, a csomagárban elérhető reszponzív szerkesztő még több, ízlés szerint alakítható sablonnal, és néhány előre beépített, de személyre szabható automatizmus, például webáruházaknak az üdvözlő üzenet, a félbehagyott vásárlás esetén figyelmeztető levél, és más hasznos marketing célú üzenetek.

Kérdések és válaszok

Könnyen használható a Listamester?

Igen, a platform könnyen kezelhető, a szerkesztők gyorsan megtanulhatók, és az automatizmusok is egyszerűen és gyorsan összeállíthatók.

Van ingyenes próbaidőszak?

A Listamester nem ajánl ingyenes próbaidőszakot. Ehelyett sokkal jobbat, ingyenes díjcsomagot biztosít, amely teljes funkcionalitással rendelkezik.

Melyik díjcsomag a legjobb?

Mindenkinek az, amely a feliratkozói számát, és a havonta kiküldeni kívánt e-mailek számát figyelembe véve számára a legkedvezőbb.

Van ingyenes díjcsomag?

Igen, van. Teljes funkcionalitással rendelkezik, vagyis mindent tud, amit a fizetős csomagok, és nincs időkorlátja annak, hogy meddig használható, ha nem lépjük át a csomagban foglalt maximum 100 feliratkozót.
Ágnes Hajdu Ágnes Hajdu
Ágnes Magyarországon élő marketing specialista. Fő érdeklődési területei a közösségi média- és influencer marketing, a kampánymenedzsment, a tartalomgyártás és a webáruház működtetés. Három gyermek édesanyja, gyermekei nagyon fontos szerepet játszanak az életében. Ha időnként sikerül énidőt szakítania, azt legszívesebben a családjával, a párjával, illetve amatőr fotósként, énekesként, hobbi szakácsként, amatőr erőemelőként, vagy egy jó könyv mellett tölti.
Felhasználói értékelések
Legyen az első felhasználó, aki véleményt ír a(z) Listamester szoftverről magyar nyelven!
Írjon értékelést
Reagálás a véleményre
Válasz
Honlap meglátogatása: Listamester
reply
hu
Hiba
onclick="trackClickout('event', 'clickout', 'Visit User Reviews', 'listamester', this, true );"
View 1 reply
%d értékelés megtekintése
Családi megosztásTöbbfelhasználós megosztásSzakértői támogatásBiztonsági mentésIntelligens szinkronizálásMegoldás személyes használatraÜzleti megoldásOpciók csapatoknakOffline mappákFájlelőzmények és visszaállítás
Listamester alternatívák
ActiveCampaign: A legjobb ár-érték arány
A mi pontszámunk
4.7
Funkciókkal teli csomagok növekvő vállalkozások számára
Értékelés elolvasása
GetResponse: A legjobb a növekvő vállalkozások számára
A mi pontszámunk
4.8
Kiváló megoldás kisvállalkozások számára
Értékelés elolvasása
Benchmark: Egyszerű, erős, megfizethető
A mi pontszámunk
4.6
Egyszerű, hatékony eszköz kezdőknek
Értékelés elolvasása
Brevo (Sendinblue): A legjobb a kezdők számára
A mi pontszámunk
4.9
Megfizethető csomagok növekvő vállalkozások számára
Értékelés elolvasása
2944869
Legjobb kézbesíthetőségimage

Értékesítsen sikeresen a leadek számára

Válasszon több száz e-mail sablon közül, és hozzon létre hatékony kampányokat.