ÉRTÉKELÉSEK ÉS SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY JotForm

1. helyezést ért el a(z) 10 közül Űrlap fejlesztők
4.7
54 0
54 véleményen alapul 4 nyelven
Árazás
Free $0
Bronze $19
Silver $39
Barbara Harris
Barbara Harris
Űrlapépítő szakértő
A JotForm egy egyszerűen használható, teljeskörű funkcionalitással rendelkező űrlapkészítő, a kész űrlapsablonok százaival és számos harmadik fél integrációs lehetőséggel. Örökre ingyenes tervezetével, ez egy erős jelölt lehet bármilyen kisebb vállalkozás számára, amelyek ingyenes webes űrlap fejlesztőt keresnek. Mindazonáltal, ha bele akar vágni, tudnia kell, hogy ez jóal megengedhetőbb árú opció lehet, mint számos versenytársa a piacon. Az asztali verzió mellett, a JotForm egy iPhone és Android appal is rendelkezik, így út közben is készíthet és szerkeszthet űrlapokat.

Összefoglalás

jotform-overview

A legegyszerűbb és hatékonyabb útja az űrlap készítésnek

A JotForm.com az egyik első (ha nem teljesen az első) űrlap fejlesztő, ami megjelent a weben és olyan szolgáltatást fejlesztettek ki és tökéletesítettek, amit semelyik másik nem tudott megelőzni. Azt állítják, hogy a legegyszerűbb szolgáltatással rendelkeznek, és ha nekiállunk egy űrlapot készíteni, majd meglátjuk, hogy miért. Nem kell befizetnünk semmit vagy megadni a hitelkártya információinkat, hogy használhassuk a funkcióikat és még limitálatlan űrlapokat, riportokat és űrlap mezőket is garantálnak.Már csak ebből az okból is, adnunk kell egy esélyt a JotForm-nak.

Miért válasszuk a JotForm-ot?

  • Igen egyszerű interface
  • Egyszerű fizetés integráció
  • 5 űrlap az ingyenes szinten
  • Widget Integráció

Tudni szeretné, hogy a JotForm megfelelő-e az Ön számára?
Próbálja ki most!

Sémák

4.8
jotform-templates

A sémák dinamikus űrlapokkal vannak feltöltve

A JotForm a sémák széles választékát támogatja a könyvtárában, iparág szerint kategorizálva és esettanulmányokat felhasználva ahhoz, hogy megtalálhassuk, amit keresünk.

A sémák nagyrésze előre van konfigurálva függő mezőkkel, ez leveszi a teher nagy részét a vállunkról.

Minden séma az egész oldalra van lefektetve és automatikusan frissül, ahogy lefelé görgetünk.

Séma választék: Többszázféle különböző séma van, amelyek megtekinthetőek az Iparág vagy Űrlap Típus segítségével. Ezzel minden annyira tisztává válik hogy leszűkítve a keresésüket a gyorsabb és pontosabb eredmények érdekében, még a kezdők is hamar megtalálják a számításukat.

Testreszabás: Az űrlap sémák minden eleme megváltoztatható és tovább alakítható a különböző tematikájú sémák széles választékának segítségével. Számos téma van, ami ingyenes és olyanok is, amelyek csak kevés pénzbe kerülnek.

Multimédia: A harmadik fél alkalmazások és widgetek lehetővé teszik, hogy integráljuk a képfeltöltéseket, diavetítéseket, youtube videókat és számos más multimédia funkciót, amelyek modern kinézetűvé és vizuálisan vonzóvá teszik az űrlapjainkat.

Funkciók

4.8
jotform-features

A JotForm jól felszerelt funkciókkal rendelkezik!

A JotForm egy csomó munkát ad az ingyenes fiókkal, ami tökéletes lehet a kisebb vállalkozások és a kezdő felhasználók számára. Lehetővé teszi, hogy intergáljuk a szolgáltatásukat harmadik fél alkalmazásokkal, amelyeket már úgyis használ a vállalkozásunk, mint például a Dropbox, Paypal, Google Sheets vagy a MailChimp, hogy megnevezzünk néhányat.

Az űrlapok funkcionalitását is növelhetjük, hozzáadva JotForm widgeteket, fotókat, videókat, aláírásokat, ellenőrzőlistákat és tabokat, más dolgok mellett.

Minden fiók szint lehetővé teszi, hogy limitálatlan számú jelentést készítsünk, így növelhetjük az adatbázisunkat, nyomon követhetjük az elemeit és értékes marketing betekintéseket kaphatunk, ami segíthet előmozdítani az üzletünk működését.

Egyszerű használat

4.8
jotform-ease-of-use

Egyszerűbbet nem találtam

Nincs sok olyan szolgáltatás, amit csupán fel kell tölteni és már működik is, de a JotForm határozottan egy ilyen szolgáltatás, amit az alapszintű és a szakértő felhasználók is szívesen használnak.

Van egy rövid video ami átvezet az űrlapkészítés folyamatán – ezt talán szívesen megnéznénk – és a szolgáltatásba beszállási folyamatot is magában foglalja, ami az elérhető funkciókon és eszközökön is elkalauzol.

Minden egyes oldal elem teljesen testreszabható, anélkül, hogy bármilyen speciális skillt igényelne. Az űrlapok megtekinthetőek a publikálás előtt, így tökéletesíthetjük őket, mielőtt élővé tennénk az oldalunkon.

Tetszett, hogy milyen egyszerű intergálni a fizetési folyamatokat a weboldalakba. Sok kicsi extra van – mint például a testreszabható eszköz szövegmező – amellyel órákig szórakozhatunk, amíg megtöltjük a szívünk szerinti tartalmakkal.

Támogatás

4.5
jotform-support-blog

Segítőkész Fórum, Email támogatás a fizetős fiókok esetén

A JotForm egy igen erős Ügyfélszolgálati Fórummal rendelkezik az Ingyenes fiókjaik esetében is, valamint email támogatással és Live Chat-tel. Továbbá, a FAQ, Felhasználói útmutató és Fórum gombok ügyesen elérhetőek a fejlesztő ablakának jobb felső sarkában, ha szükségünk lenne rájuk.

A gyors 2-perces video határozottan segít az elindulásban, egy linkkel a YouTube csatornájukhoz, ami még sokkal többet tartogat a számunkra.

Az egyetlen hátránya, hogy az emailes támogatás kissé sok időt vesz igénybe. Mindazonáltal, a legtöbb információ megtalálható a fórumaikon, tehát ha tudja, hogy mit keres, a válasz megtalálása egyszerű lehet.

  • Email támogatás – csak fizetős tervezetek esetében
  • Fórum
  • Ügyféltámogatási központ
  • Blog
  • Video útmutatók
  • Telefonos ügyfélszolgálat
  • Live Chat

Árazás

4.8

Sokmindent kapunk már az ingyenes verzióban is, de megéri szintet lépni

A JotForm számos ingyenes szolgáltatást nyújt, és akiknek többre van szüksége, jutányos havi áron juthatnak hozzá: A Bronz tervezet jó lehet számos közepes méretű vállalkozás számára. Eltávolítja a Jotform márkát az űrlapjainkról és maximum 1,000űrlap készítését tezsi lehetővé $20 per hó áron. Az Ezüst tervezet legfeljebb 10,000 űrlap beadványt engedélyez és több tárhelye van, az adatbázisunk számára. Az Arany fiók olyan funkciókat támogat, mint a limitálatlan űrlapok, 1,000,000 havi megtekintés és 100,000 űrlap beadvány, $100 körüli havidíj ellenében.

Free

$0
/ Month
  • Űrlapok száma: 100MB
Kezdje el most

Bronze

$19
/ Month
  • Űrlapok száma: 10GB
Kezdje el most

Silver

$39
/ Month
  • Űrlapok száma: 100GB
Kezdje el most

Felhasználói értékelések

Filter by
Szolgáltatás
  • Choose servise
    • All
  • Free
  • Bronze
  • Silver
Nyelv
  • Értékelés nyelvének kiválasztása
    • English (51)
    • Español (1)
    • Türkçe (1)
    • 简体中文 (1)
Rendezés
  • Legújabb
  • Legújabb
  • Legrégibb
  • Legjobb
  • Legrosszabb
Írjon értékelést
Reagálás a véleményre
Reply
Honlap meglátogatása: JotForm
hu
Hiba
onClick="trackClickout('event', 'clickout', 'Vendor Page - Visit User Reviews', 'jotform', this, true);"
5
Liliana G.
USA
5
JotForm Review

I just started using JotForm to create a digital form for teachers to use. I was very impressed by how easy it was to create something so awesome. Both administrators were very impressed by how the forms looked and the way the reports were created. I see myself using this JotForm to create other forms that would make my job a little easier.

4
Bryan T Mundy
USA
4
Great Tool

I found jotform invaluable for data collection. It has great design features and numerous features are available to be integrated that make for a very professional looking form. My clients love the product and say it makes their monthly submissions easy and fun. Great tool !!! I would give jotform a 4.8 rating.

5
Wayne
Nagy-Britannia
form.jotformeu.com/93092837208361
5
Easy Setup and Google Calendar Integration

I found JotForm exceptionally easy to set up and was able to add verifications - to ensure certain fields were completed before the form was submitted Google Calendar is easy to integrate for populating events too. from a personal point of view - I need to work more on the google calendar integration to get it to work perfectly for my needs.

5
Sarvesh Dureja
India
5
WONDERFUL!!!

I love working with JotForm. Easy to design and operate. User friendly interface. Love the way it works. Working with Jot has made many things much simplified. Encryption is another PLUS!!Integrations and connections make it a GEM!!!Looking for to Upgrade soon.....

4
Douglas Caruso
USA
4
Jotform makes my job easier.

Where before I needed do manually ask for the passengers of my trips their documets and the receipt of the money transferred, now I do everything with the forms made on Jotform. The only problem to me is the limitations of the free account and the price of the basic plan, but, to now, I'm able to do my work with these limitations.

4
Crystel
USA
4
Very Helpful

Jotform is a very helpful tool. You can have your forms ready in just a few minutes. You can also create a summary of all the submissions with just one click. Very handy indeed! Could be best in desktop as forms though were not "perfectly fit" on phone preview. But overall, good job!

Összegzés: JotForm

A JotForm egy kiváló hétköznapi űrlap fejlesztő, bármilyen méretű vállalkozások részére. A kiskereskedők elegendő ingyenes eszközt találnak majd benne az induláshoz, egy jutányos árú havi tervezettel. A fejlesztő igen felhasználóbarát és számos ügyféltámogatási opcióval rendelkezik.

MELLETTE SZÓL

  • Számos kitűnő séma
  • Egyszerűen használható
  • Ingyenes kereskedési eszközök

ELLENE SZÓL

  • Az űrlapfüggők nehezen tudják majd otthagyni a szolgáltatást
  • Az Email támogatás egy kissé lassú

Kattintson ide a JotForm kipróbálásához.

Barbara Harris
Barbara Harris
Barbara a teljesítménymarketing szakértője. Ő vezeti a WebsitePlanet PPC és SEO csapatait és mentorálja az SMB-ket a Keresőprogrambeli hirdetések, valamint a Közösségi marketing területén.
66817